Emelkedik az üzemanyagok ára
Csütörtökön a motorbenzin literenkénti fogyasztói ára 5 forinttal, a gázolajé pedig 6 forinttal emelkedik - közölte a Mol Rt. kedden az MTI-vel.
Dátum: 2005-03-08 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:39.518835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Mol az emelést azzal indokolja, hogy az elmúlt hetek során a nemzetközi piacokon tovább nőtt és rekordszintet ért el a kőolaj ára, aminek nyomán az olajtermékek jegyzésára is számottevően megemelkedett.
Az emelést követően az 95-ös ólmozatlan benzin literenként 244,50 forintba, a keverék benzin 247,50 forintba, a 98-as ólmozatlan benzin 253,50 forintba, a gázolaj pedig 240 forintba kerül. A közlemény szerint az egyes Mol-töltőállomások, illetve a más olajtársaságok által alkalmazott kútárak a listaártól eltérhetnek.
MTI - fideszfrakcio.hu