Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bombariadó miatt kiürítették a földművelésügyi minisztériumot

Bombariadó miatt kiürítették kedden nem sokkal egy óra előtt a földművelésügyi minisztérium épületét, ahol éppen folytak a tárgyalások az agrárdemonstrációs bizottság és az agrártárca képviselői között.


Dátum: 2005-03-08 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:42.785712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bombariadó miatt a tárgyalások is megszakadtak, egyelőre nem tudni mikor folytatódhatnak. Az épületből a biztonsági őrök a tárgyalások résztvevőit, az arról tudósító újságírókat és az FVM alkalmazottait is kiterelték. Az alkalmazottakat az épületben e-mailen tájékoztatták a bombariadóról. A helyszínen jelenlévő rendőrök tájékoztatása szerint az épület átvizsgálása néhány órát is igénybe vehet.

A Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) tűzszerész szolgálatának munkatársai hamarosan megérkeznek a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium épületéhez, ahonnan jelzés érkezett a bombariadóról - mondta a REBISZ szóvivője az MTI-nek nem sokkal egy óra után. Gálik Viktória hozzátette: a tűzszerészek kiérkezésüket követően átvizsgálják az épületet, ami várhatóan legalább két-három órát igényel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek