Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Csöpögő nyálú, hataloméhes": bíróságra mehet Németh

Németh Imrének a bíróság előtt kell felelnie! A földművelésügyi tárca vezetője hétfőn az Országgyűlésben olyan kijelentéseket tulajdonított nekem, amelyek nem hangzottak el. Mindezt a parlamenti jegyzőkönyv, valamint híradások is bizonyítják - Pokorni Zoltán nyilatkozata.


Dátum: 2005-03-08 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:45.088224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amikor Németh Imre valótlan állításait az általa említett lakossági fórumról készült tévéfelvétel alapján cáfoltam, az agrárminiszter taktikát váltott. Hazugságát bocsánatkérés helyett újabb légből kapott állítással kísérelte meg elfedni. A hazugsága miatt rendkívül nehéz helyzetbe került szocialista politikus homályos, úgymond megbízható információkra hivatkozva azt állította: ezeket a kijelentéseket "könyvdedikálás és minden más közepette" tettem.

Elég a bújócskából, elég a hazudozásból! Felszólítom Németh Imrét, hogy az emberek félrevezetését célzó homályos célozgatások helyett hozza nyilvánosságra "bizonyítékait". Erre egyébként is szüksége lesz, mivel az agrártárca vezetőjének a bíróság előtt kell felelnie valótlan állításaiért. Ezzel immár nem csak személyemnek, a magyar gazdáknak, de minden embernek tartozik.

Budapest, 2005. március 8.

Pokorni Zoltán

alelnök, frakcióvezető-helyettes

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek