Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lefejezett holttestekre bukkantak Irakban

Tizenöt lefejezett férfi és nő holttestére bukkantak kedden az iraki hadsereg katonái Bagdadtól 40 kilométerre délre, egy olyan vidéken, ahol aktív terrorista tevékenység folyik.


Dátum: 2005-03-08 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:46.259404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A holttesteket egy Latifíjától három kilométerre lévő elhagyott katonai támaszpont területén találták meg, amelyet az iraki gerillák használtak. A katonák lakossági panaszra derítették fel a környéket, mert sokan jelentették be, hogy eltűntek a hozzátartozóik, aki Nedzsef és Kerbela síita szent városokba tartottak ezen az útvonalon. A holttesteket Iszkenderíja kórházába szállították. A náluk talált iratok alapján az áldozatok bagdadiak voltak. Iszkenderíjában hétfő éjszaka öt iraki katonát öltek meg egy támadás során, és a hatóságok letartóztattak négy nőt, aki robbanó övet viselt magán. A térséget olyannyira áthatja az erőszak, hogy a január 30-i választásokat sem lehetett megtartani.

MTZI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek