Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kölcsönös betegellátási egyezmény született Vác és Ipolyság között

Együttműködési szerződésben rögzítették kedden a szlovákiai Ipolyságon (Sahy) azt a megállapodást, melynek értelmében Vác és Ipolyság, valamint a környező falvak lakosai a jövőben kölcsönösen igénybe vehetik egymás egészségügyi intézményeinek betegellátó szolgálatait.


Dátum: 2005-03-08 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:48.604850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két város a néhány hete Esztergom és Párkány (Stúrovo) között már létrejött példát követi: az esztergomi kórház úgy döntött, hogy részt vállal a Duna túloldalán fekvő Párkány és térségének betegellátásában. Erre a szlovákiai oldalon azért jelentkezett igény, mert a Mária-Valéria-híd felújítása óta Esztergomtól már csak karnyújtásnyira esik a Duna szlovákiai oldalán fekvő Párkány, ahonnan a betegeket a félszáz kilométerre fekvő érsekújvári (Nové Zámky) kórházba kell szállítani, ami egyrészt költséges, másrészt - kivált sürgősségi ellátás esetén - az időveszteség miatt kockázatos is. Az uniós keretek kínálta rendszer azóta jól, igen ígéretesen működik.

A példát követő Ipolyság és Vác azonban azért kötött ilyen megállapodást, mert Ipolyság tucatnyi magyarországi faluhoz esik közelebb, mint Vác. A számszerűen tizenöt település sürgősségi ellátásra, főleg életmentésre szoruló betegeit előbb az ipolysági kórház látná el, mert így gyorsabb, további kezelésük pedig a csúcstechnikának számító diagnosztikai berendezésekkel felszerelt váci kórházban folytatódna.

A tizenöt falut az ipolysági kórház mentői tíz-tizenkét percen belül képesek elérni.

A megállapodáshoz még az érintett betegbiztosító társaságoknak is igazodniuk kellene. A gond az - nyilatkozott az egyezmény aláírása után a TASR szlovák hírügynökségnek Löwy János, az ipolysági kórház igazgatója, - hogy amíg Magyarországon egy nagy, addig Szlovákiában öt kisebb betegbiztosító társaság működik, és Magyarországon magasabbak a betegellátás költségei, mint Szlovákiában. Az ebből eredő problémát ezért még a két ország egészségügyi tárcái lesznek hivatottak rendezni, bízvást eredményesen - mondta az ipolysági kórházigazgató.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek