Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szíria-párti tömegtüntetés Bejrútban

Óriási tömegtüntetést tartottak kedd délután bejrút belvárosában Szíria támogatására. A helyi média fél milliótól másfél millióig terjedő adatokat közölt a résztvevők számáról, akiket a két nagy síita mozgalom, a Hezbollah és az Amal toborzott össze.


Dátum: 2005-03-08 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:48.891707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Rijád Szolh téren és a környező utcákban összezsúfolódott tömeg libanoni zászlókat lengetett, és Szíriát támogató, a Nyugatot elítélő feliratokat vitt magával. A fő szónok Hasszán Naszrallah sejk volt, a Hezbollah vezetője.

A tömeg üdvrivalgása közben köszönetet mondott "Szíriának, elnökének és hadseregének" azért, hogy "hosszú éveken át a libanoniak oldalán állt, és most is ezt teszi". Naszrallah figyelmeztette Washingtont, Párizst és az ENSZ-et, hogy ne avatkozzék be Libanon belügyeibe. Elutasítjuk az 1559-es határozatot - jelentette ki arra a BT-határozatra utalva, amely előírja a külföldi csapatok kivonását Libanonból. Követelte, hogy a lemondott libanoni kormány helyett alakítsanak nemzeti egységkormányt, ne pedig ideiglenes, semleges kabinetet, ahogy azt a Szíria-ellenes erők akarják. A tüntetők megemlékeztek Rafík Haríri volt kormányfőről is, akinek a meggyilkolása kiváltotta a politikai válságot Libanonban.

A keddi tüntetés, amelyre országszerte mozgósítottak, messze nagyobb volt, mint amit eddig a Szíria-ellenes mozgalom meg tudott szervezni. Az erődemonstrációval Szíria megmutatta, hogy rákényszeríthetik Libanon elhagyására, de befolyása azzal nem múlik el, és szövetségesei révén továbbra is képes mozgatni a szálakat a háttérből.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek