Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendvai a gazdáktól félti március 15-ét

1848. március 15-e az egy olyan békés megmozdulása volt ennek az országnak, amely jogos igények érvényesítése iránt történt - emlékeztetett Turi-Kovács Béla a szocialista frakcióvezető kijelentésére reagálva. Lendvai Ildikó korábban azt hangoztatta, hogy az ünnepre készülő Budapest aggódik a gazdák jelenléte miatt.


Dátum: 2005-03-08 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:49.182603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP arra kéri a Fidesz elnökét, hogy szólítsa fel a tüntető gazdák közötti híveit a március 15-i nemzeti ünnep tiszteletben tartására, hogy a traktorok otthon ünnepeljenek - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője.

Turi-Kovács Béla, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elutasította azt, hogy a gazdáknak a nemzeti ünnepre való hivatkozás miatt kellene hazamenniük.

Lendvai szerint "Budapest ma aggódik" azért, hogy zavartalan ünnepe legyen.

Senki sem traktorokkal akar ünnepelni - mondta, hozzátéve: a Fidesz most bizonyíthatja, hogy a nemzeti ünnep fontosabb neki a kampánynál.

Turi-Kovács Béla szerint aki rendelkezik vidéki ismerettel, az tudja, hogy nincs olyan politikai erő, amely a tél közepén képes lenne egyetlen gazdát is a traktorjával együtt elhozni Budapestre valamilyen politikai ügy miatt, ha arra nem a sorsa kényszeríti.

Az ellenzéki képviselő azt mondta: elutasítják, hogy miután nem tárgyalnak a gazdákkal, miután "kerek-perec kijelentik, hogy semmiféle további támogatásra nem hajlandók", a gazdák azért menjenek haza, mert március 15-én szerintük nagyobb nyugalom lenne Budapesten.

"Azért nyomatékkal felhívnám a történelmi ismeretekről nem nagyon nagy tanúbizonyságot tevő Lendvai Ildikót arra, hogy 1848. március 15-e az egy olyan békés megmozdulása volt ennek az országnak, amely jogos igények érvényesítése iránt történt" - mondta a fideszes politikus.

Kijelentette: nincs tudomása arról, hogy van olyan személy a gazdák tárgyaló delegációjában, aki Fidesz-tag.

Turi-Kovács Béla felhívta a szocialista frakcióvezetőt arra, néha nézzen körül a saját frakciójában is, hogy hány szakszervezeti vezető ül ott. Hangot adott azon véleményének, hogy az MSZP a felelősséget próbálja áthárítani más, tisztességes szervezetekre, így az egyházra. A Fideszről szólva azt mondta: minden jóhiszemű szervezet illik, hogy támogasson minden jogos és megalapozott igényt, ezért nyújtottak be kilenc országgyűlési határozati

javaslatot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek