Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az oroszok erők likvidálták Maszhadovot

Aszlan Maszhadov csecsen szeparatista vezetőt kedden megölték egy különleges akció során - jelentették be az orosz szövetségi erők.


Dátum: 2005-03-08 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:49.496186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ilja Sabalkin, az észak-kaukázusi orosz terrorellenes törzs szóvivője kedden megerősítette az 53 esztendős Maszhadov megölését Tolsztoj-jürt faluban, egy összecsapás során. Maszhadov (akinek a fejére az oroszok 10 millió dollár vérdíjat tűztek ki) az egyik ház alatti bunkerben rejtőzött - mondta a vezérőrnagy az Interfax szerint, hozzátéve, hogy a holttestet már azonosították.

Előzőleg orosz tisztségviselők három olyan gerilla elfogásáról számoltak be, akik állítólag terrortámadásra készültek egy kormányzati épület ellen az észak-csecsenföldi Tolsztoj-jürtben.

A "nemzetközi terrorista" Maszhadov halálhírét Nyikolaj Patrusev, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) főnöke jelentette az orosz államfőnek. Az orosz televízió bemutatta a halott felkelővezér holttestét.

Ramzan Kadirov, a Moszkva-hű csecsen kormány első miniszterelnök-helyettese azt mondta, hogy Maszhadovot élve akarták elfogni a különleges akcióban, és a felkelővezér saját testőre fegyverétől, a testőr óvatlansága miatt halt meg.

Maszhadov a szeparatista erőket vezette már az 1994-96-os első csecsenföldi háborúban, és 1997-ben a de facto független Csecsenföld elnökévé választották, miután az orosz erők visszavonultak.

Az 1999-ben (Vlagyimir Putyin jelenlegi orosz elnök által még miniszterelnökként) beindított második csecsen háborúban az orosz erők elűzték Groznijból a szeparatistákat. Maszhadov veszített hatalmából a gerillák között is Samil Bászájev iszlám szélsőséges hadúrral szemben, és szakértők szerint ténylegesen csak egy meglehetősen kicsi fegyveres csoportot ellenőrzött.

Maszhadovot, aki megmaradt névleges vezérnek, a csecsen ellenállás szimbolikus alakjának, Nyugaton sokan mérsékeltnek tartották, szemben Bászájevvel, aki saját bevallása szerint számos véres terrorakció, köztük a 2004. szeptember eleji beszlani túszejtés szervezője volt.

Maszhadov a múlt hét végén ismét tárgyalásokat ajánlott Putyinnak, miután a múlt hónapban átmenetileg egyoldalú tűzszünetet hirdetett ki. A Kreml azonban kereken elutasított bármiféle tárgyalást Maszhadovval, akit éppúgy nemzetközi kötődésű terroristának bélyegzett, mint Bászájevet, és mindkettőjükre fejpénzt tűzött ki a 330 ember, fele részben gyerek halálával végződött észak-oszétiai iskolafoglalás után.

Maszhadov egyébként a szovjet hadsereg tisztjeként valaha Magyarországon is szolgált.

Ahmed Zakajev, Maszhadov londoni emigrációban élő nyugat-európai képviselője sem nem erősítette meg, sem nem cáfolta a szakadár csecsen elnök halálhírét. Közölte, hogy a "csecsen ellenállás folytatódni fog".

Putyin úgy nyilatkozott, hogy meg kell kettőzni az erőfeszítéseket a "csecsen banditákkal" szemben, hogy meg lehessen védeni tőlük a kaukázusi köztársaság lakosságát és egész Oroszországot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek