Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Agyhalál - 2005. március 8.

Egy internetes honlap szerint az Aczél-kegyenc operett-rendező szocialista frakcióvezető leánykája a következő, már-már operettbe illő mesével győzködte az újságírókat keddi sajtótájékoztatóján: "A tegnapi parlamenti Németh Imre-Pokorni Zoltán vitára utalva a frakcióvezető asszony a stopnak kifejtette: az agrárminiszter egy szóval sem állította, hogy az ominózus mondat a lakossági fórumon hangzott el. Lendvai ehhez a parlamenti jegyzőkönyvet hívta tanúul."


Dátum: 2005-03-08 19:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:50.067208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebben annyi az igazság, mint ahogy Lendvai Ildikó azt mondta, hogy nem lesz gázáremelés. Azt azonban eddig nem feltételeztük, hogy a szocialisták frakcióvezetője potenciális diszlexiás. Feltételezésünket alátámasztandó, íme a szó szerinti idézet az Országgyűlés március 7-ei ülésének jegyzőkönyvéből, Német Imrétől: "Igaz-e, hogy Pokorni Zoltán úr pénteken az egyik lakossági fórumon, Császártöltésen a következőkről tájékoztatta a fideszes aktivistákat..."

No comment. Ezt tartalmazza a parlamenti jegyzőkönyv - feketén-fehéren. Olvasási nehézségekkel kell küzdenie annak, aki ezt másként olvassa, vagy netán arra apellálni, mint a régi szép pártállami időkben Aczél-kegyenc cenzorként: más nem juthat hozzá a jegyzőkönyvhöz.

Ez most nem sikerült, kedves Lendvai Ildikó!

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek