Egész héten tart az agrárdemonstráció Békésben
A megye négy pontján terveznek a hét hátralévő részére agrárdemonstrációt a békési gazdák — mondta el Kozsuch Mihály, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének megyei alelnöke. Ma Békésben két helyen demonstráltak.
Dátum: 2005-03-09 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:55.686796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma Gyulán a határátkelőtől 1 kilométerre a 44-es úton hozzávetőleg 60 traktor és 100 gazda, illetve Békés mellett a 47-es Békéscsaba felőli szakaszán szintén körülbelül 60 jármű zárta le az út egyik sávját.
Kozsuch Mihály a megyei megmozdulások szervezőjének tájékoztatása szerint holnaptól Békésben négy helyen folytatódik a demonstráció: Békésen a már említett helyen, Gyoma és Endrőd között várhatóan 50 traktor áll ki az útra, Szeghalmon a 47-es út Békéscsaba felőli részére 50-60 járművet várnak. Szarvas és Békésszentandrás között 40-50 körüli traktorral demonstrálnak a gazdák az utakon.
beol.hu - fideszfrakcio.hu