Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eddig kétezer határon túli díszpolgár Hódmezővásárhelyen

Egy hónap alatt közel kétezren kérték a Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára címet - közölte a Csongrád megyei város polgármestere szerdán Hódmezővásárhelyen.


Dátum: 2005-03-09 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:57.707713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A tiszteletbeli polgári cím az összefogás szimbóluma, a felelősségvállalás jelképe" - mondta Lázár János sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: az önkormányzat ezzel a gesztussal azt kívánta bizonyítani, hogy nem lehet határokkal, népszavazással, pártszempontok alapján egy nemzetet, egy kultúrát széthasítani. Amikor az államok vezetői nem tudnak megállapodni sem határokon belül, sem határokon átnyúlva, akkor a helyi közösségek együttműködése jelentős mértékben felértékelődik.

A határon túli magyarok számára alapított Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára cím létrehozásáról február 3-án döntött a város közgyűlése. A címet írásban, vagy elektronikus úton benyújtott kérelem alapján a város képviselőtestülete adományozza. A címről a polgármesteri hivatal díszoklevelet állít ki. Az első okleveleket a képviselőtestület március 15-ei díszközgyűlésén adják át.

A sajtótájékoztatón Juhász Attila, Zenta polgármestere átnyújtott Lázár Jánosnak egy listát, amelyen a vajdasági város 500 polgára folyamodik a tiszteletbeli polgári címért.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek