Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félkész felsőoktatási törvényt fogadott el a kormány

A Fidesz félkésznek ítéli új felsőoktatási törvény ma elfogadott tervezetét, s hiányolja a kormány által korábban ígért "jelentős költségvetési forrásokat" - közölte Pokorni Zoltán.


Dátum: 2005-03-09 19:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:02.701024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az MTI-nek nyilatkozva közölte, pártja félkésznek ítéli a reformot, mert a törvénytervezet gyakorlatilag csak a képzési út első felét, az első hat szemesztert szabályozza. Mint mondta, a tervezetről ma csak annyit lehet tudni, hogy 2006 szeptemberétől megszűnnek a főiskolák és az egyetemek, továbbá nem indulnak főiskolai és egyetemi képzések. Megítélése szerint ma még bizonytalan, mi a tervezett bsc-képzés (felsőfokú alapképzés) tartalma, munkaerő-piaci értéke, s az is, hogy milyen módon épül majd erre az msc szint (felsőfokú mesterképzés).

A politikus szerint a kormány által ma jóváhagyott tervezet egy olyan kísérlet, amelyre nem lehet példát találni az európai felsőoktatásban. Az általunk ismert európai felsőoktatási rendszerek sokkal nyugodtabb, higgadtabb fejlesztéspolitikát valósítanak meg - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tudományos és szakmai közösség hosszú időn keresztül vitatta az elképzeléseket, és a magyar felsőoktatás ma is megosztott a tervek megítélésében. Pokorni Zoltán közölte, a Fidesz szerint üresnek bizonyult az az ígéret, hogy jelentős költségvetési források állnak majd rendelkezésre a reform során.

Gyurcsány Ferenc kormányfő évértékelő beszédében 170 milliárd forintos beruházási programról beszélt - emlékeztetett, a Fidesz alelnöke szerint azonban ebből egy fillért sem tartalmaz a költségvetés, a fejlesztési programot teljes egészében hitelből akarja finanszírozni a kormány. Ez pedig a jövő, az elkövetkező 20 év elzálogosítását jelenti, és Magyarországot a "kritikus" 60 százalékos államadóssági szint fölé taszítja - hangsúlyozta Pokorni Zoltán.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek