Arafat vonakodik egy kormányfő kinevezésétől
Jasszer Arafat palesztin elnök változatlanul vonakodik attól, hogy kinevezzen egy széles körű hatalommal felruházott miniszterelnököt.
Dátum: 2002-08-11 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:45.427991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 73 éves elnök elvetette a kérést, amelyet Fatah mozgalmának vezető tisztségviselői terjesztettek elő, hogy helyettesét, Mahmud Abbaszt (mozgalmi nevén Abu Mazent) bízza meg a tisztség betöltésével - jelentette vasárnap az izraeli rádió.
A beszámoló szerint Arafat közölte, hogy a palesztin területek izraeli megszállása miatt nem tehet ilyen lépést. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a területek "felszabadulnak" és kikiáltják a palesztin államot.
Arafatra nagy nyomás nehezedik külföldről, hogy járuljon hozzá a korruptnak tartott Palesztin Hatóság megreformálásához és tűzzön ki általános választásokat fél éven belül. Számos közvélemény-kutatás szerint a palesztin lakosság jelentékeny többsége szeretne demokratikus reformokat és akár választott, akár kinevezett miniszterelnököt, ami azonban Arafatot egy különösebb hatalommal nem rendelkező, reprezentatív elnöki szerepre kárhoztatná.
MTI - fidesz.hu