Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az USA kivonult a bécsi konvenció konzuli jogi jegyzőkönyvéből

Az Egyesült Államok kivonult a bécsi konvenció konzuli jogokra vonatkozó kiegészítő jegyzőkönyvéből (megállapodásából), amelynek értelmében a külföldön őrizetbe vettek találkozhatnak hazájuk konzuli hatóságaival - közölte csütörtöki számában a The Washington Post.


Dátum: 2005-03-10 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:05.126703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az azonnali hatályú döntésről Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter március 7-én kelt levelében tájékoztatta Kofi Annan ENSZ-főtitkár - közölték a lappal amerikai illetékesek.

A vonatkozó jegyzőkönyvet 1963-ban éppen Washington javasolta kidolgozni, és 1969-ben ratifikálták a konzuli kapcsolatokról szóló bécsi konvenció egészével együtt. A kiegészítő jegyzőkönyv az ENSZ Nemzetközi Bíróságának (ICJ) közbelépését irányozza elő arra az esetre, ha a külföldön bebörtönzött gyanúsítottaktól megtagadják a találkozást hazájuk diplomatájával.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek