Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa a szentföldi helyzet rendezését szorgalmazza

II. János Pál pápa vasárnap azzal a felhívással fordult a nemzetközi közösséghez, hogy nagyobb határozottsággal működjön közre a közel-keleti helyzet rendezésében, az izraelieket és a palesztinokat pedig ismét a becsületes tárgyalások felvételére sürgette.


Dátum: 2002-08-11 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:45.719066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A római katolikus egyház feje castelgandolfói nyári rezidenciáján, az Úrangyala imádság előtt elhangzott beszédében sürgette a nemzetközi közösséget: akár közvetlenebb jelenlétével is igyekezzen elősegíteni a béke ügyét a Szentföldön. Senki nem maradhat közömbös e humanitárius dráma láttán - mondta a katolikus egyházfő, aki fájdalmát fejezte ki az elmúlt hetekben lezajlott események, a kölcsönös megtorlások spirálja miatt.

A pápa ismételten felszólította az izraelieket és a palesztinokat, hogy találják meg a tisztességes tárgyalásokhoz vezető utat. Szolidaritását fejezte ki a szentföldi keresztény közösséggel, amelynek tagjai nem férhetnek hozzá a vallásgyakorlásukhoz szükséges szent helyeikhez, és sokszor kénytelenek elvándorolni arról a vidékről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek