Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ügynökügyben sumákolnak a szocialisták: lesöpörték a Fidesz javaslatait

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülésén a kormánypárti többség minden fideszes javaslatot leszavazott, például azt az alkotmánymódosító javaslatot, amely azt tartalmazta, hogy ne gyakorolhasson közhatalmat, aki 90 előtt együttműködött - mondta Demeter Ervin.


Dátum: 2005-03-10 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:10.017662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiderült, hogy a szocialisták azzal sincsenek tisztában, hogy a jelenlegi átvilágítási törvény megszűnik, tehát ha holnap valaki országgyűlési képviselő lesz, már nem világítják át. Mi ehelyett javasoltunk egy szigorúbb szabályozást - fűzte hozzá a képviselő.

Tóth Károly szerint azért nem támogatták ezt a javaslatot, mert eddig is a nyilvánosságra hozatalt támogatták.

Nem hiszem, hogy 15 évvel a rendszerváltás után kellene arról törvényt hozni, hogy ha valaki valakikkel együttműködött, az ki van zárva a közéletből - fűzte hozzá.

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának szocialista többsége csütörtöki ülésén támogatta az átvilágítási törvény módosításáról és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosításról szóló szocialista javaslathoz érkezett, az előterjesztő által is támogatott módosító indítványokat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek