Ephraim Kishon: a béke Arafat végét jelentené
Ephraim Kishon (Kishont Ferenc), a világhírű magyar származású író az önálló palesztin állam mellett foglalt állást a Welt am Sonntagban. "Vágyálmom egyfajta osztrák-magyar monarchia Izrael és a palesztinok számára" - mondta a jelenkor legolvasottabb szatirikusa a vasárnapi német lapban megjelent interjúban.
Dátum: 2002-08-11 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:46.013545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli know-how és a palesztinok szorgalma virágzó térséget hozna létre a Közel-Keleten, ehhez azonban új nemzedékre van szükség - közölte Kishon az erősen Izrael-barát hangvételű interjúban.
Véleménye szerint Izraellel szemben a bírálat megengedett, de "Izrael egyoldalú európai elítélése épp annyira fáraszt, mint az amerikaiakat (az Egyesült Államok egyoldalú elítélése). Kimondom egészen világosan: aki ma az apró, túlélésért küzdő izraeli államot elítéli, antiszemita." Az író arra is panaszkodott, hogy Izraelt "az ellenséges világmédiában" úgymond diszkriminálják.
Kishon leszögezte: az izraelieknek nem céljuk, hogy gyerekek is áldozatul essenek akcióiknak, "de nem véletlen, hogy a terrorista vezetők szívesen veszik körbe magukat asszonyokkal és gyerekekkel. A döntő különbség mindazonáltal: egész Izrael kifejezte sajnálatát, a kormány és a hadsereg nyilvánosan bocsánatot kért."
Arra a kérdésre válaszolva, hogy lehetséges-e béke Arafattal, Kishon úgy fogalmazott, hogy Arafatnak Oscar-díjat kellene kapnia színészkedéséért. "Nyilvánvalóan felfedezte azt is, hogy a nemzeti szocializmust ideológiailag nem győzték le, csak katonailag" - tette hozzá.
Kishon szerint tévedés azt hinni, hogy Jasszer Arafat azért küzd, hogy egy napon független palesztin állam elnöke legyen. Ha elnök lenne, nem tudná mivel lekötni népét. "Nincs béke Arafattal, mert ő ilyet nem akarhat. Ez az ő végét jelentené" - vélekedett Kishon.
MTI - fidesz.hu