Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormánypárti polgármesterek melegebb éghajlaton

Állításuk szerint Dél-Afrika önkormányzatiságát akarták tanulmányozni azok az MSZP-SZDSZ-es budapesti polgármesterek, akik csaknem kétmillió forint közpénzt használtak fel az utazáshoz. Csécsei Béla tanulmányt is készített az út tapasztalatairól, a magyar és a dél-afrikai önkormányzatiság hasonlóságairól.


Dátum: 2005-03-10 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:12.390572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dél-afrikai útjáról faggatja a kispesti polgármestert ma az ellenzék a testületi ülésen. Steinerné Török Katalin (MSZP-SZDSZ) nemrég járt a napfényes köztársaságban. A költségek egy részét a polgármesteri hivatal állta. A Reggel című napilap megtudta, hogy Steinerné a kiküldetésért 189 ezer, tanfolyami költségként 752 ezer forintot kapott a hivataltól. A kerület vezetése sokáig igyekezett titokban tartani az összeget. Az ellenzéki képviselők nem értik, hogy az önkormányzat miért fizetett közel egymillió forintot Steinerné Török Katalin "tanulmányútjáért".

Steinerné a lapnak elmondta, hogy egy civil szervezet névre szóló meghívására utazott Dél-Afrikába. Így nem kellett a hivatalnak a teljes költséget állnia. Azt, hogy pontosan mennyibe került a teljes út, nem tudta megmondani. A polgármester úgy vélte, hasznos volt az utazás Kispestnek, hiszen értékes tapasztalatokat szereztek, mivel Dél-Afrikában Magyarországgal nagyjából egyidőben ment végbe a demokratikus átalakulás.

A dél-afrikai útra Steinernével tartott Csécsei Béla (MSZP-SZDSZ), a VIII. kerület polgármestere is. Az ő repülőjegyére és szállására a testület 700 ezer forintot szavazott meg tavaly ősszel. Csécsei szerette volna, ha az éttermi számlák felét is a hivatal állja, de ezt a képviselők elutasították. A polgármester egyébként tanulmányt készített a dél-afrikai út tapasztalatairól. Mint mondta, ebbe bárki beletekinthet, ha a magyar és a dél-afrikai önkormányzatiság hasonlóságaira kíváncsi.

mno.hu - Reggel - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek