Adománygyűjtés a szentföldi keresztényeknek
A Szentföldön élő keresztények megsegítésére tartanak gyűjtést a húsvét előtti nagyböjt idején világszerte a katolikus teplomokban; Magyarországon vasárnap várják a hívek adakozását - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája az MTI-vel.
Dátum: 2005-03-10 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:15.218803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarországon tavaly 32 millió forint gyűlt össze az izraeli keresztények javára, ez hárommillió forinttal több a megelőző évi összegnél - olvasható az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben. A világ keresztényeinek összefogása a Szentföldön hitükről tanúságot tevő "túlélőkért" szinte felmérhetetlen jelentőségű - írta a sajtóiroda. Rámutattak arra, hogy az ott élő keresztények jövedelmének nagy részét a zarándokutakból befolyt összeg teszi ki, ám az elmúlt évek izraeli-palesztin békétlenségének és az ebből adódó erőszakos cselekményeinek következményeként a Szentföldre utazók száma rohamosan csökkent. A legfrissebb adatok szerint Izraelben az 5,5 millió zsidó és a 3,5 millió muzulmán felekezetű hívő mellett mintegy 180 ezer keresztény él és számuk évről évre csökken - tették hozzá. A sajtóiroda felhívta a figyelmet arra, hogy "a nagyböjti adományok nagy segítséget jelentenek az ott élők számára, és a békéért való ima mellett a szentföldi zarándokok számának növekedésével még többet lehetne értük tenni". Mint felidézték, Giancinto Boulos Marcuzzo, Izrael latin patriarchájának vikáriusa egyik interjújában azt üzente a világnak a Szentföld keresztényei nevében: "Ne felejtsetek el minket! Ez Jézus, Mária és az apostolok földje, az a föld, amelybe hitünk gyökerei nyúlnak. A zarándoklat nem csupán jelentős lelki építkezés, de mód arra is, hogy minden szempontból - gazdasági, de mindenekelőtt lelki és emberi szinten - kifejezzük szeretetünket és szolidaritásunkat a Szentföld egyháza iránt. Tehát gyertek minél többen és félelem nélkül!" "A pápák már 1618 óta kérik a katolikus híveket, hogy a nagyböjtben imájukkal és anyagi támogatásukkal segítsék a Szentföldön élő keresztény testvéreiket" - zárul a közlemény.
MTI - fideszfrakcio.hu