Hibátlan győzelem az Unicum Kupán
Veretlenül nyerte az Unicum Kupát a magyar férfi vízilabda-válogatott, miután utolsó találkozóján kétgólos győzelmet aratott a Margitszigeten a tavaly ugyanitt Eb-ezüstérmes olaszok ellen.
Dátum: 2002-08-11 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:46.309494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem csak a sok kiállítás és négyméteres a bizonyíték arra, hogy függetlenül a csak közepes téttől (a házigazdák már tornagyőztesként szálltak vízbe) éles, időnként kimondottan feszült hangulatú kemény csatát vívott a két ősi ellenfél.
Az elején különösebb gond nem volt, sőt: amikor a 3. játékrész közepén 41 másodperc alatt Kásás és Molnár két akciógólt is lőtt, már 6-2-re vezetett Kemény Dénes legénysége.
Sem a szövetségi kapitány, sem játékosai nem nyugodhattak azonban meg, mert a befejező 7 perc három olasz góllal kezdődött (7-6). Szerencsére jött az egyébként is jól játszó Kiss G. akcióból szerzett találata, és ezzel biztossá vált nem csak a győzelem, hanem a veretlenség megőrzése, a százszázalékos tornagyőzelem kivívása.
Unicum Kupa, 5. forduló:
Magyarország-Olaszország 8-6 (1-1, 3-1, 3-1, 1-3)
Hajós Alfréd uszoda, 2000 néző, V: Moliner (spanyol), Rotsart (amerikai)
Magyarország: Szécsi - Fodor 1, Steinmetz B. 1, Biros, Benedek, Molnár 2, Kiss G. 3. Csere: Kásás 1, Madaras, Steinmetz Á., Vári, Vindisch
Az olasz góldobók: Rath 2, Binchi, Mistrangelo, Angelini, A. Calcaterra 1-1
Emberelőny: 5/2, illetve 11/2
Négyméteres: 2/2, illetve 1/1
További eredmények:
Jugoszlávia-Németország 11-2 (4-0, 2-1, 2-0, 3-1)
Egyesült Államok-Ausztrália 8-3 (0-1, 4-1, 3-1, 1-0)
A torna végeredménye:
1. Magyarország 10 pont
2. Jugoszlávia 6
3. Olaszország 5 (34-30)
4. Egyesült Államok 5 (29-28)
5. Németország 2 (19-37)
6. Ausztrália 2 (30-49)
mno.hu - fidesz.hu