Tízig várnak Gyurcsányra a gazdák
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök válaszát pénteken 10 óráig várják a demonstráló gazdák, ennek alapján döntenek a továbbiakról - fogadták el a Felvonulási téri sátorban tartott nagygyűlésen Jakab István, a Magosz elnöke, a tárgyalódelegáció vezetője javaslatát csütörtök este.
Dátum: 2005-03-11 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:21.758436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiderül, hajlandó-e a kormány 15 milliárd forintot adni arra, hogy a magyar gazdák túléljék az idei nehéz évet - hangsúlyozta Jakab István, aki hozzátette: az állatállomány ilyen mélyponton még nem volt. Elmondta: elfogadhatatlan volt a számukra a csütörtöki tárgyaláson, hogy a 2005-ös nemzeti támogatásra egyszerűen nincs fedezet az idei költségvetésben. Kompromisszumokat kötöttek a tárgyalások során, de ezek soha nem voltak és nem is lehetnek elvtelen kompromisszumok - húzta alá a tárgyalódelegáció vezetője. A Felvonulási térre újabb traktorok érkezését várják.
MTI - fideszfrakcio.hu