Külföldi érdek az "ügynöklisták" kiszivárogtatása mögött?
Egymillió dollárt ér Izraelnek az ügynöklista nyilvánosságra kerülése. Ezt állítja Kozenkai Jenő, a III/II-es csoportfőnökség operatív tisztje. Véleménye szerint az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése a magyar titkosszolgálatok meggyengítését szolgálja. Az egykori kémelhárító feljelentette a Political Capitalt személyes adatokkal történő visszaélés gyanújával.
Dátum: 2005-03-11 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:25.197134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hvg.hu-nak eljuttatott feljelentés-kiegészítésében Kozenkai úgy fogalmazott, hogy a rendszeresen napvilágra kerülő ügynöklisták mögött a Moszad áll - írja a Magyar Nemzet. A zsidó állam hírszerző szervezete ez idáig 200 ezer dollárt fordított magyar ügynökök finanszírozására, és további 800 milliót ígért a magyar ügynökhálózat feltérképezéséért. A volt kémelhárító tiszt évekkel korábban maga tárta fel, hogy 1978 és 1985 között operatív tisztként dolgozott Csongrád megyében. Állítólag neve szerepel a Political Capital által összeállított, ezernél több nevet tartalmazó listán is, amelyet az adatvédelmi biztos március 2-án megsemmisített. Kozenkai feljelentés-kiegészítésének indoklásában megjegyzi: az előkészület arra irányul, hogy történészi-kutatási engedélyekkel visszaélve, a megszerzett operatív adatokat polgári engedetlenség álcája alatt nyilvánosságra hozzák, lehetővé téve azok legális megismerését külföldi titkosszolgálatoknak.
A külföldi titkosszolgálatok intenzív érdeklődését erősítette meg egyébként Diczig István volt rendőrtiszt is, aki a Népszabadságnak nyilatkozott a rendszerváltozást megelőző időben történt törvénysértő megfigyelések és iratmegsemmisítések ügyében végzett vizsgálatról.
Kozenkai Jenő felvetését a Nemzetbiztonsági Hivatal nem kívánta kommentálni, ám fontosnak tartja, hogy mielőbb szülessen olyan törvény, mely elejét veheti kétes elemeket is tartalmazó listák kiszivárogtatásának. Ennek veszélyére egyébként az átvilágító bizottságok volt tagjai is utaltak tegnapi nyilatkozatukban.
Az MSZP törvénymódosító javaslatai miatt Tóth Andrásnak, a titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkárnak le kellett volna mondania - vélekedtek a Magyar Nemzetnek név nélkül nyilatkozó tisztek. (Az egyébként gépészmérnök végzettségű Tóth csaknem tízéves KISZ-apparátusi működés után 1983-tól az állampárt központi apparátusában dolgozott, és csaknem a rendszerváltozás kezdetéig annak a közigazgatási és adminisztratív osztálynak a vezető-helyettese volt, amelynek feladata a Belügyminisztérium, a fegyveres testületek állampárti felügyelete volt. 1989-től az MSZMP pártpolitikai osztályát vezette, majd '90-ig az MSZP országos irodájának vezetője, majd 1990-től az országos elnökség tagja volt.)
"Kozenkai nyilván jó okkal és megalapozottan fordult a rendőrséghez" - mondta a Magyar Nemzet kérdésére Kövér László. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke kijelentette, hogy sérti az ország nemzetbiztonsági érdekeit, ami az ügynökügy kapcsán folyik. Kövér megismételte, hogy a magyar szolgálatok gyengítése az SZDSZ-nek 1990 óta hol nyíltan, hol csak ráutaló magatartással bizonyított törekvése, amely a nemzetbiztonsági bizottság jegyzőkönyveiből is nyomon követhető.
A parlamenti bizottság tegnapi zárt ülésén nem támogatta a benyújtott törvényjavaslatokhoz csatolt ellenzéki módosító indítványokat, holott az SZDSZ korábban kilátásba helyezte a Fidesz elképzeléseinek támogatását az állampárti iratok nyilvánosságáról. Úgy tűnik, a kormánypártok háttéralkut kötöttek, amelynek eredménye, hogy gyakorlatilag az SZDSZ szakértői mondják meg, milyen dokumentumokat lehet nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva visszatartani. Nem lehet illúziónk arról, hogy ki is teregetik az ország ilyen szempontból érzékeny titkait - fogalmazott Kövér László.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu