Portrékötet Schmitt Pálról
Sportolói, diplomáciai és politikai életútját bemutató portrékötetet jelentetett meg a Korona Kiadó Schmitt Pálról; a könyvet pénteken Budapesten mutatták be. A kötet szerzője, Kő András és a fotókat készítő Gárdi Balázs egy éven át kísérte figyelemmel a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a Fidesz alelnöke mindennapjait, munkája során és családja körében.
Dátum: 2005-03-11 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:28.552394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kő András az MTI-nek elmondta: a kötet végigkíséri Schmitt Pál életének állomásait a sportolói karriertől a politikai szerepvállalásig. A kötetben a beszélgetések váltakoznak a szerző reflexióival, amelyek Schmitt Pál személyiségét, szokásait mutatják be. Mint az eseményen a szerző kifejtette, célja az igazi Schmitt Pál bemutatása volt.
Vilhelm József, a Korona Kiadó ügyvezető igazgatója elmondta: a könyv a kiadó Vendégségben című sorozatának negyedik tagjaként jelent meg, az azt megelőző három kötet Verebes Istvánt, Alföldi Róbertet és Kocsis Zoltánt mutatja be.
Hámori József, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke Schmitt Pált a sokszínű, a polgárt szinte modellszerűen megjelenítő embernek nevezte. Mint mondta, Schmitt Pál kreatív, ugyanakkor nagy önfegyelemmel rendelkező személyiség, aki az európaiságot is képviseli.
Gárdi Balázs arról beszélt: munkája során minél "észrevétlenebb" kívánt maradni, hogy minél közelibb képet adhasson a kötet alanyáról. Schmitt Pál elmondta: a könyvben kitárulkozott, sok mindent megmutatott a kötet alkotóinak, akik egy évet töltöttek el társaságában. A sportdiplomata, politikus az alkotók mellett köszönetet mondott a kiadónak azért, hogy a portrésorozatban szerepelhet.
MTI - fideszfrakcio.hu