Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adóreformot javasol a Fidesz

Az adóreform keretében az iparűzési adó fokozatos leépítését, az egyszerűsített vállalkozói adó kiterjesztését, az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás szükséges megszüntetését vetette fel Varga Mihály a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által Variációk az adóreformra címmel szervezett pénteki fórumon.


Dátum: 2005-03-11 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:29.493720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz által kidolgozott adóreform kevesebb terhet jelentene a vállalkozásoknak, igaz pesszimista becslés esetén közel 300 milliárd forintos adókiesést okozhat, később azonban ez többletbe fordulhat - mondta Varga Mihály.

"A munkáltatói terhek 5 százalékpontos csökkentése 130 milliárd forintos, az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás megszüntetése 56 milliárd forintos megtakarítást jelentene a vállalkozóknak" - jelentette ki az expénzügyminiszter.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a kis és közepes vállalkozások társasági adóterhét - 100 millió forint árbevételi határig - 16 százalékról 8 százalékra lehetne mérsékelni, a most bevezetett vállalkozói járulékot pedig önkéntessé lehetne tenni.

A volt miniszter javasolta a cégalapítás költségeinek felére csökkentését is. Varga szerint azonban 2006-ig semmi sem fog történni, mert bizonyos adóreform elképzelésekben a koalíciós pártok között sincs egyetértés.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek