Mit keresnek Tóth Károlynál a személyes adatok?
Az adatvédelmi ombudsmanhoz fordul a Fidesz Tóth Károly szocialista politikus "iskolai adatgyűjtési akciója" miatt - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Dobó László, a párt országgyűlési képviselője. Tóth Károly MSZP-s képviselő Békés megyei iskolaigazgatóknak írt levelet, amelyben arra kéri őket, hogy olyan volt diákok névsorát és elérhetőségét adják meg, akik ma meghatározói a gazdasági, tudományos, művészeti életnek, "röviden szólva sikeres emberek" - mondta el Dobó László, idézve a levélből, amelyet a sajtótájékoztatón ki is osztottak.
Dátum: 2005-03-11 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:30.121355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A levélben, amelyet Tóth Károly országgyűlési képviselőként és matematika-fizika szakos tanárként jegyez, az áll: fontosnak tartja, hogy a megye érdekében szoros kapcsolatot alakítsanak ki a sikeres volt diákokkal. Dobó László közölte:
a Fidesz felszólítja az MSZP képviselőit, nyilatkozzanak arról, hogy írtak-e hasonló tartalmú levelet oktatási intézmények vezetőinek.
"Tudni szeretnénk, hogy vajon Tóth Károly egyéni akciójáról vagy a szocialista párt hálózatépítő kampányáról van-e szó" - mondta a fideszes politikus. Hozzátette, hogy nem ez az első eset az MSZP életében, amikor véleményük szerint jogosulatlanul gyűjtenek személyes adatokat. Utalt arra, hogy a 2002-es választások előtt a szocialista párt a vele többé-kevésbé szimpatizáló emberek adataival "próbált visszaélni", azonban az adatvédelmi biztos határozott fellépése megakadályozta az akciót.
"Még tisztességtelenebb, hogy sikeres emberek személyes adatait, az ő tudtuk nélkül, korábbi tanáraiktól, jóhiszemű pedagógusaiktól próbálják meg kicsalni" - jegyezte meg Dobó László.
Véleménye szerint joggal vetődik fel a gyanú, Tóth Károly tisztában volt azzal, hogy jogosulatlanul kért adatokat, és tudatosan sérti meg az adatvédelemről szóló jogszabályokat, hiszen a szocialista képviselőnek jelenlegi és korábbi tevékenységéből adódóan ismernie kell ezeket a törvényi rendelkezéseket.
Tóth Károly jelenleg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának az alelnöke, korábban pedig a rendszerváltást követő kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság, az úgynevezett "Mécs-bizottság" tagja volt. Dobó László elmondta: bíznak abban, hogy a megkeresett pedagógusok ismerik a jogszabályokat, felelősen gondolkodnak, és ennek megfelelően cselekednek majd.
MTI - fideszfrakcio.hu