Segíti a fogyatékkal élőket
Fogyatékkal élők ellátását biztosító támogatószolgálat indult Balatonfüreden városban. Az önkormányzati pénzből működő S. O. S. Alapítvány csaknem háromszáz embernek teheti könnyebbé az életét. A mozgás-, látás-, hallássérültek, értelmi fogyatékosok, illetve a tartós egészségkárosodásban szenvedők szociális ellátását biztosító alapítvány tevékenysége többrétű, hiszen az érintettek alapvető szükségleteinek kielégítése, a különböző közszolgáltatásokhoz való hozzájutásának elősegítése mellett egyéni igényeket is teljesít.
Dátum: 2005-03-11 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:37.132587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az általunk nyújtott személyes segítség biztosítja az egyén testi, lelki, szellemi fejlődését, az önállóvá válást, a közösségi életben való részvételt, illetve ötvözi a házi segítségnyújtás és az otthoni szakápolás elemeit - tájékoztat az alapítvány vezetője. Tornainé Farkas Elvira elmondta: az alapítvány nyújtotta szolgáltatásokhoz hozzátartozik még a személyi szállítás, amely a közszolgáltatások el-érését, valamint az egészségügyi, szociális, kulturális intézmények látogatását teszi könnyebbé. A program módot ad eseti, alkalmankénti, illetve rendszeres szállítás igénylésére is, de nagyon fontos - tette hozzá az alapítvány vezetője -, hogy nemcsak a gyógykezelések és egyéb hivatali ügyek elintézését teszi lehetővé a szolgáltatás, hanem a társadalomba való beilleszkedés céljából különböző szabadidős tevékenységek elérését is támogatja. Az S. O. S. Alapítvány a fogyatékosokat és közvetlen környezetüket segíti abban is, hogy a megfelelő információk birtokában kialakíthassák az önálló életvitelüket.
Tanácsadásainkon a napi problémákra igyekszünk megoldást nyújtani. Fontos, hogy a fogyatékos ember és a róla gondoskodó hozzátartozók tudják kezelni a helyzetet, ismerjék annak törvényszerűségit, tudják kezelni az óhatatlanul jelentkező problémákat - fogalmazott Tornainé Farkas Elvira.
Az önkormányzat a szociális törvényben meghatározott feladatának megfelelően normatív támogatásban részesíti az alapítványt, amely egyelőre négy személlyel - köztük két segítővel - látja el a szolgáltatást.
- Átlátjuk a városi igényeket, mivel a Családsegítő Központ vezetőjeként régóta foglalkozom már a segítségre szorulókkal. A szállítás megoldása komoly eredmény lesz. Reméljük, hogy két autónkkal kielégítjük az igényeket - fogalmazott végül a szolgálat szakmai irányítója, Váradi Gézáné.
Veszprémi Napló - fideszfrakco.hu