Riasztó adatok az IMF-től
Magyarország középtávú növekedési ütemének növelése érdekében a hatóságoknak helyre kell állítaniuk a gazdaságpolitika következetességét és kiszámíthatóságát, a növekedés szilárd gazdaságpolitikai környezetet igényel - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előzetes véleményében, amelyet a Magyar Nemzeti Bank pénteken juttatott el az MTI-hez. Az összegzés leszögezi: a fizetési mérleg hiánya a megtakarítási-beruházási mérleg tartós egyensúlyhiánya miatt továbbra is magas, a folyó fizetési mérleg deficitje 2004-ben a GDP 9 százaléka körül várható.
Dátum: 2005-03-11 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:38.713606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az IMF-delegáció március 2-11. között járt Budapesten. Megállapításuk szerint a 2004. évi erőteljes növekedést követően 2005-ben mérsékelt lassulás várható, a reál GDP 2004 folyamán 4 százalékkal nőtt és a növekedés súlypontja a fogyasztásról a beruházások és az export felé tolódott el, 2005-ben a növekedés 3,7 százalék lesz.
Az összegzés leszögezi: a fizetési mérleg hiánya a megtakarítási-beruházási mérleg tartós egyensúlyhiánya miatt továbbra is magas, a folyó fizetési mérleg deficitje 2004-ben a GDP 9 százaléka körül várható.
A gazdaságpolitika hitelességének helyreállítása érdekében kiemelt jelentőségűnek minősítik, hogy a kormány tartsa be a konvergencia program célkitűzéseit. A kockázatok megnehezítik a 2005-ös költségvetési hiányra vonatkozó cél elérését. A kockázatok között említik a vállalt kötelezettségeket, mint a 13. havi nyugdíj kifizetését, de azt is, hogy a vártnál kisebb infláció is csökkentheti a költségvetési bevételeket.
A valutaalap szakértői szerint a költségvetési hiány csökkentése megkezdődött - a hiány tartós csökkentése azonban csak strukturális reformokkal érhető el - a sorozatosan meghiúsult ambiciózus célkitűzések öröksége gazdaságpolitikai bizonytalanságot teremt.
A monetáris politikát, a tavalyi nagyobb kiszámíthatóság ellenére sújtja a múltban tapasztalt nagy gazdaságpolitikai kilengések emléke, amelyeket a piacok felé nem sikerült megfelelően kommunikálni - vélik az IMF szakértői. A megtakarítások növelése, a külgazdasági sérülékenység csökkentése, illetve a foglalkoztatás növelése érdekében szerkezeti reformok egész sorát kell végrehajtani - figyelmeztetnek.
A kormány Magyarország 2004. május 1-jei sikeres európai uniós csatlakozását követően elkötelezte magát az euró 2010-es bevezetése mellett. A fenntartható reformokat előirányzó határozott gazdaságpolitika elengedhetetlen az euró sikeres bevezetéséhez, illetve azt követően egy élénk gazdasági teljesítmény létrejöttéhez. Amennyiben az euró bevezetésére jórészt ad hoc intézkedések eredményeként kerülne sor, a gazdaságpolitika jövőbeli mozgástere beszűkülne, és ez gyenge hosszú távú növekedést eredményezhet - véli az IMF.
Az infláció alakulását az IMF kedvezőnek értékeli, s a dezinflációs folyamat folytatására számítanak. A költségvetési konszolidáció eredményeként a folyó fizetési mérleg hiány 2005-2006-ban várhatóan valamelyest mérséklődik. Az EU transzferek növekedése szintén csökkentheti szerintük a külső finanszírozási igényt. A reálárfolyam közelmúltban tapasztalt felértékelődése viszont versenyképességi probléma kialakulásához vezethet - vetik fel az IMF szakértők.
Az értékelés szerint a működőtőke beáramlás GDP-hez viszonyított aránya, a 2004. évi kismértékű javulás ellenére, a 2002-ig elért szint alá süllyedt, ezért az adósság generáló tőkebeáramlásra való ráutaltság nőtt, annak ellenére, hogy a növekedési és inflációs ráták mellett a külső adósság GDP-hez viszonyított aránya várhatóan fokozatosan csökken. Bár Magyarország alacsony kamatfelár mellett tud a nemzetközi piacokon devizahitelhez jutni, ugyanakkor esetleges kedvezőtlen események és a piaci megítélés megváltozása továbbra is komoly kockázatot jelentenek. Sebezhetőséget eredményez a fedezetlen devizahitel felvétel növekedése is, főként 2004 áprilisától kezdődően, melyet a stabil árfolyam és a magas belföldi kamatok ösztönöztek.
Az IMF szerint a Konvergencia Programmal összhangban álló, tartós költségvetési intézkedések elégségesnek tűnnek a gazdaság jelenlegi egyensúlyi problémáinak kezelésére és az adósságállomány fenntartható pályán tartásához.
"Az állam és a magánszektor partnerségéhez (PPP) kapcsolódó jövőbeli kiadás növekedéseket óvatosan kell tervezni, hogy ne kerüljön sor függő kötelezettségek kialakulására" - figyelmeztetnek az IMF szakértői, kiemelve: fontos, hogy a meghirdetett deficit csökkentés a költségvetés kereslet bővítő hatásának hasonló mértékű csökkenését eredményezze.
Az állam és a magánszektor társulásai (PPP) a költségvetés keresletnövelő hatását nem csökkentik. Ezek a projektek a későbbi évek költségvetését terhelik és korlátozzák annak mozgásterét. Amikor ezt a konstrukciót elsősorban finanszírozási eszközként alkalmazzák, akkor ezek valójában a közkiadások növekedését eredményezik, mivel a magántőke jellemző hozamelvárása megnöveli az állami kiadásokat. A PPP keretében történő finanszírozás nehezíti az államadósság alakulásának, a költségvetési tendenciáknak, illetve ezek makrogazdasági hatásának értékelését - áll a jelentésben.
A monetáris politikával kapcsolatban az IMF szakértők megállapítják: Az irányadó kamatláb közelmúltbeli csökkentését követően a további megfontolt kamatmérsékléseknél a piacok inflációs várakozásait kell figyelembe venni. Az inflációs várakozások örvendetes csökkenése a kamatok tartós mérséklését tette lehetővé. A piacok jelenlegi kamatcsökkentési várakozásai összhangban vannak a 2005-ös inflációs célkitűzéssel. A kamatoknak ezen várakozásokkal összhangban történő fokozatos csökkentése megfelelő. Ugyanakkor megállapítják, hogy az euró bevezetését megelőző időszakban a monetáris politikai vitele egyértelműbb célokat és a költségvetési politika erőteljes támogatását követeli meg.
Pénzügyi szektor helyzetét az IMF szakértők továbbra is szilárdnak minősítik, de némi kockázatot látnak abban, hogy a magán szektor által felvett devizahitelek arányának növekedése a sebezhetőség lehetséges forrásává válhat a jövőben.
MTI - fideszfrakcio.hu