A Corvinus Egyetem diákjainak sikere az USA-ban
Második helyezést ért el a Corvinus Egyetem négy fős diákcsapata a Los Angeles-i University of Southern California szervezésében megrendezett Marshall nemzetközi esettanulmány versenyen - jelentette be közleményében a Budapesti Corvinus Egyetem.
Dátum: 2005-03-13 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:46.329246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának ötödéves hallgatói, Abonyi Zsolt, Nagy Piroska, Pollák Nóra és Somlai Dániel az elődöntőben a Wharton, az Illionis, a Berkley, a Georgetown és a rendező University of Southern California csapatával mérkőzött meg. A versenyre a hallgatókat Czakó Erzsébet, a Vállalat-gazdaságtan Intézet vezetője, valamint Bakacsi Gyula és Tóth Krisztina, a Vezetéstudományi Intézet oktatói készítették fel.
A megoldandó esettanulmány egy már meghozott és sikeres vállalatfelvásárlási döntés értékeléséhez kapcsolódott, azt kellett a résztvevőknek bemutatniuk, hogy a vállalatvezetésnek miért kellett azt az alternatívát választaniuk, amit választottak és mire kell ügyelniük a végrehajtás során. A nemzetközi esettanulmány megoldó versenyek igen népszerűek az Egyesült Államokban és Kanadában, a Budapesti Corvinus Egyetem 1998 óta kap meghívást az ilyen eseményekre. A nemzetközi versenyek mintájára 2000 óta Magyarországon is rendeznek hasonlókat, 2005. március 5-7. között a Budapesti Corvinus Egyetem rendezte meg a VI. Országos Esettanulmány Versenyt.
MTI - fideszfrakcio.hu