Elhagyták a Felvonulási teret a traktorok
Elhagyták a traktorok reggel nyolc óráig a fővárosi Felvonulási teret - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t hétfőn. Mindössze három traktor maradt még a téren, gazdájukat valószínűleg értesíteni fogják, hogy vigyék el gépeiket - mondta Unger Pál.
Dátum: 2005-03-14 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:50.537024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miután a három hetes tárgyalássorozat eredményeként megszületett vasárnap a megállapodás a demonstráló gazdák és a kormányzat között, így a tüntető gazdáknak és traktorjaiknak el kellett hagyniuk a Felvonulási teret.
Unger Pál elmondta, hajnali négy órakor indult el az első munkagép a térről, a konvojok kíséretét, felügyeletét a megyei kapitányságok munkatársai veszik át.
MTI - fideszfrakcio.hu