Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány még most is riogat

Alig lélegzett fel az ország, alig száradt meg a tinta a gazdák és a kormány között kötött megállapodáson, Gyurcsány Ferenc ma reggel a gazdák meghátrálásáról beszélve folytatja a hazudozást - mutat rá Lengyel Zoltán a Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetjének vezetője közleményben.


Dátum: 2005-03-14 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:51.840132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány sikeréről beszél és ismét feszültséget keltve próbálja meg szembeállítani egymással az embereket, ahelyett, hogy azon törné a fejét, hogy a gazdák a törvény szerint nekik járó támogatásokat minél előbb megkapják, illetve, hogy a kormány a tegnap megkötött megállapodást ne rúgja fel, ahogy ezt egy évvel ezelőtt tette.

Gyurcsány Ferenc hazudott, amikor azt mondta, hogy a gazdák meghátráltak. Ha a kormány kellő felelősséggel állt volna hozzá a gazdák jogos követelésihez, akkor a megállapodást már három héttel ezelőtt is meg lehetett volna kötni.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a megállapodáshoz nem volt szükség sem adóemelésre, sem gyógyszeráremelésre, sőt még a családi pótlékot sem kellett megszüntetni, szemben Gyurcsány Ferenc korábbi riogatásaival.

Határozottan kérjük, hogy Gyurcsány Ferenc hagyja abba a hazudozást és a riogatást, viselkedjen végre felelős kormányfőként annak érdekében, hogy a gazdák még egyszer ne kerüljenek abba a helyzetbe, hogy az utcákon traktorokkal felvonulva tudják csak kikényszeríteni azt, ami a törvény és a politikai megállapodás szerint szerint jár nekik.

Budapest, 2005. március 14.

Lengyel Zoltán

Kabinetvezető

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Mezőgazdasági Kabinet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek