Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A FAZ a gazdák sikeréről ír

Támogatásokról van szó - és a túlélésről címmel, A gazdálkodók kitartása engedményre kényszerítette a magyar kormányt alcímmel számolt be nagy fotóval illusztrálva hétfőn a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyarországi gazdatüntetés történetéről és lezárásáról.


Dátum: 2005-03-14 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:52.144830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cikk szerint Magyarország azóta, hogy az EU-piac szabályainak van alávetve, hasonló nehézségekkel küzd, mint Lengyelország. Túlságosan sok a mezőgazdasági üzem, főleg a kistermelő. Az összehasonlító gazdasági kutatásokkal foglalkozó bécsi intézet, a WIIW becslése szerint a foglalkoztatottak száma a magyar mezőgazdaságban a körülbelül egymillióról hozzávetőlegesen százezerre fog csökkenni. A rendszerváltás óta sem a kormányok, sem a pártok nem világosították fel a vidéki lakosságot arról, hogy mi vár rá az európai uniós csatlakozással. Félnek attól, hogy elvesztik ennek a lakossági rétegnek a szavazatait. A mezőgazdasági reform elmaradt, a szocialisták a nagyüzemeket, a konzervatívok a kis és közepes nagyságú üzemeket támogatták. Végül még a szélsőjobb is megpróbált tőkét kovácsolni a parasztok tiltakozásából, de vezetői ellenálltak - olvasható egyebek között a német hétfői beszámolójában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek