Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gazdák visszautasítják a gyurcsányi felelőtlenséget

A demonstráló gazdák tárgyalódelegációja visszautasítja, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök annak ellenére, hogy vasárnap még reális kompromisszumként értékelte a gazdákkal történt megegyezést, nem egészen 24 óra múltán a demonstráló gazdák meghátrálásáról és saját győzelméről beszél.


Dátum: 2005-03-15 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:57.091571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jakab István, a tárgyalódelegáció vezetője, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: ezzel a miniszterelnök saját politikai kommunikációs céljainak szintjére szeretné silányítani a gazdákkal kötött megállapodást.

"Elfogadhatatlannak tartunk minden olyan politikai törekvést, ami indulatot gerjeszt a gazdák, a város és a vidék között" - hangoztatja a gazdák nevében Jakab István.

Hozzáteszi: a gazdák tárgyalódelegációja visszautasítja a miniszterelnök minden olyan nyilatkozatát, megnyilvánulását, amely az aláírt megállapodás értékét megkérdőjelezi, egyben elvárja, hogy további nyilatkozatai előtt kellő mélységben ismerje meg annak a megállapodásnak a tartalmát, amelyet kézjegyével ellátott.

A tárgyalódelegáció vezetője a gazdák nevében felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy az ünnep előestéjén hivatalából fakadóan ne a nemzet megosztására, hanem az össznemzeti érdekek képviseletére törekedjen, a saját és pártjának politikai térnyeréséhez ne a gazdákat használja eszközül.

A köznyugalom megtartása nemcsak a gazdáktól, hanem a miniszterelnöktől is megköveteli a felelős gondolkodást és a felelős nyilatkozatot - fogalmaz a közlemény.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek