Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszafordulnak a traktorok?

A miniszterelnöknek a közszolgálati televízióban hétfőn reggel tett megjegyzései mérhetetlen felháborodást keltettek a gazdák körében, ezért Jakab István, a Magosz vezetője tájékoztatása szerint azt fontolgatják, hogy a kormánnyal kötött vasárnapi megállapodásuk ellenére a hazaérkezett gazdák visszaindulnak Budapestre.


Dátum: 2005-03-15 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:28:57.697330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jakab István az MTI-vel hétfőn közölte: "kedden reggel hét órakor összeül a Magosz válságstábja és megvitatja, hogyan tovább". Megfogalmazása szerint semmit sem tart kizártnak.

Jakab István "érdekesnek" nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc a februárban megkezdett demonstráció alatt végig a gazdákhoz sem szólt, majd a megállapodás megkötését követően rögtön felháborító hangnemben kommentálja az egyezséget.

"A gazdák végig tiszteletben tartottak mindent, aláírták a megállapodást, rendezetten elhagyták a fővárost" - jelezte az elnök. Hozzáfűzte: erre a kormányfő azt sugallja nekik, hogy "jobb, hogy eltakarodtatok, mert nem értetek el semmit".

Jakab István megjegyezte, hogy nem tapasztalt még olyan felháborodást eddig, mint amit a miniszterelnök nyilatkozata most kiváltott.

Az elnök feltette a kérdést: Mindezek alapján kinek az érdeke politikai tőkét kovácsolni a gazdák elkeseredettségéből?

"A korányfő a politika mocsarába kívánja beletiporni a gazdákat" - fogalmazott Jakab István.

Összeül a válságstáb

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) hattagú válságstábja, kedden reggel 9 órakor ül össze, hogy választ adjon a miniszterelnöknek a - véleményük szerint - az egész gazdatársadalomra tett kijelentéseire - mondta az MTI-nek Obreczán Ferenc, a szövetség főtitkára.

A válságstáb az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének budapesti székházában arról tárgyal, hogy milyen intézkedéséket hozzanak a gazdák lecsillapítására, akiket felháborítottak a kormányfő szavai - mondta a főtitkár.

A gazdák tárgyalódelegációja felszólította a miniszterelnököt, hogy a nemzeti ünnep előestéjén ne a nemzet megosztására, hanem az össznemzeti érdekek képviseletére törekedjen.

Gyurcsány Ferenc szerint a gazdák elfogadták, hogy a költségvetésen kívül nincs támogatás, valamint azt, hogy a szakmát a politikától el kell választani. Gyurcsány Ferenc a közszolgálati televízióban úgy vélte, hogy a megegyezés az állhatatosság és a felelősség sikere.

A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarországon több társadalmi csoport van, amelyik okkal és joggal érzi, hogy jó lenne még több, de nem lehet valakik követelését a többi adófizető rovására teljesíteni. Hozzátette, hogy az agrárágazat és a vidék támogatására 328 milliárd forint áll rendelkezésre, hatvan százalékkal több, mint 2002-ben.

A miniszterelnök kedden reggel a közszolgálati rádiónak adott interjújában úgy fogalmazott: bölcs és helyes döntést hoztak a gazdák azzal, hogy követeléseik jelentős részétől és a két legfontosabb követelésüktől visszavonultak, ezzel az ország győzött.

A kedd reggel 9 órakor összeült válságstáb tagjai Jakab István, a Magosz elnöke, Obreczán Ferenc, a szövetség főtitkára, Péter Mihály, demonstrációs bizottság vezetőségének tagja, Budai Gyula, a Magosz jogásza, Nagy Sándor, és Ángyán József professzor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek