Tőkés László: A decemberi népszavazás március 15-ét tagadta
A decemberi népszavazás március 15-ét, az Erdéllyel uniót követelő tizenkettedik pontot tagadta - jelentette ki Tőkés László kedden, Hódmezővásárhelyen.
Dátum: 2005-03-15 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:00.705518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A megcsonkított Magyarország mondta ki rólunk a szentenciát, lemondtak rólunk" - idézte Kós Károly 1921-ben kelt szavait ünnepi beszédében a Királyhágó-melléki református püspök, aki szerint Magyarország meghasonult önmagával, kormányával, a lakosság nagy része meghasonult határon túli testvéreivel.
A püspök emlékeztetett rá, az elmúlt 15 évben az idei esztendő az első, amikor a határon túl nem koszorúznak a kormányoldal képviselői.
"Mélypontra szállt a határon túli magyarokkal való anyaországi kapcsolat" - mondta.
Az ünnepi megemlékezést követően megrendezett díszközgyűlésen 32 határon túli magyar, köztük Tőkés László püspök és fia, vehették át a Hódmezővásárhely Tiszteletbeli Polgára címet, amelynek létrehozásáról február elején döntött a város közgyűlése.
MTI - fideszfrakcio.hu