Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A sertésszövetség nem fogadja el az agrármegállapodást

A Sertésszövetség nem fogadja el, és nem is írta alá az agrártárca és a gazdák által megkötött március 13-i megállapodást, mivel szerintük a gazdák eredeti petíciójában megfogalmazott célokból szinte semmi sem teljesült - jelentette ki kedden Sákán Antal, az érdekképviselet elnöke az MTI-nek.


Dátum: 2005-03-15 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:01.616528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdavezető Budapesten, a Regnum Marianum templom helyén álló kereszt előtt megtartott március 15-i ünnepségen vett részt.

Úgy vélte, hogy a területalapú támogatásként követelt 17.000 forint helyett jó, ha 14.300 forint lesz a gyakorlatban. Véleménye szerint az idén aratás előtt újabb "agrárbomba" fog robbanni, mivel az intervenciós gabona felvásárlására nem lesz elég tároló hely, ami újabb elégedetlenséget szül majd.

"Akkor újabb demonstrációk várhatók, bár az a 11 agrárszervezet, amelyik most aláírta a kormánnyal a megállapodást, egyúttal azt is vállalta, hogy egy évig nem fog tiltakozásokat szervezni, ám többek között a Sertésszövetség ilyen moratóriumot nem vállalt" - hangsúlyozta Sákán Antal.

Szerinte a mostani megállapodás egy folyamat kezdete lehet. Utalt arra, hogy a Magyarországon lévő mintegy 100 ezer traktorból mindössze 3-4 ezer vett részt a három hétig tartó tiltakozásokon. "Ha legalább 30 ezer erőgép vonult volna az utakra, több eredményt lehetett volna elérni" - mondta.

Hozzátette azt is, hogy még március 23-ig van a Sertésszövetségnek rendőrségi engedélye az M0-ás körgyűrű és négy budapesti bekötő főútvonal találkozásának félpályás lezárására, ám azt minden nap lemondják, és nem szándékoznak élni a lehetőséggel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek