Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi emlékkonferencia kezdődött a jeruzsálemi Jad Vasem múzeumban

Nemzetközi emlékkonferenciát kezdett a II. világháborúban Európában megsemmisített csaknem hatmillió zsidó emlékére szerdán Jeruzsálemben közel negyven ország állam- vagy kormányfője, illetve minisztere.


Dátum: 2005-03-16 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:03.807171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A múltra emlékezve, a jövőt formálva címmel megrendezett eseményt a holokauszt áldozataira való egy perces néma emlékezéssel nyitották meg a Jad Vasem intézet kedden felavatott új Holokauszt Történeti Múzeumának Nevek Csarnokában.

A résztvevők között ott van Joschka Fischer német külügyminiszter, továbbá Lengyelország és Svájc elnöke, Franciaország, Hollandia, Olaszország és Svédország miniszterelnöke.

Magyarországot Kovács Kálmán hírközlési és informatikai miniszter képviseli. Kíséretében Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója és Székely

Gábor, a budapesti Holokauszt Emlékközpont közalapítványi kuratóriumának elnöke kíséri figyelemmel a konferenciát. A magyar küldöttség kedden részt vett a Jad Vasem új múzeumának megnyitóján is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek