A Matáv 67 százalékos részesedést szerez a Telekom Montenegróban
A Matáv több mint 67 százalékos tulajdont szerez a Telekom Montenegróban 130,7 millió euróért - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán.
Dátum: 2005-03-16 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:04.105704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Matáv részvényvásárlási megállapodást írt alá a montenegrói kormánnyal a Telekom Montenegro 51,12 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról 114 millió eurós vételáron, emellett megállapodott a kisebbségi részvényesekkel további 15,97 százalékos részesedés megvásárlásáról 16,7 millió euróért.
A közlemény szerint a vételárat döntően hitelből finanszírozzák, a tranzakció pénzügyi zárására várhatóan 2005. április elején kerül sor.
A mostani megállapodások alapján megszerzett részesedésen túl a Matáv további, kisebbségi részesedések megszerzésére törekszik és a fennmaradó részvényekre ajánlatot tesz 2,2 eurós részvényenkénti áron - teszi hozzá a közlemény.
A feltételek megfelelnek a Matáv korábbi ajánlatának, melyben a Telekom Montenegro 100 százalékáért ajánlott maximális vételár 165 millió euró volt. A tranzakció lezárásának időpontjától kezdődően a Matáv pénzügyi kimutatásaiban teljes körűen konszolidálja a Telekom Montenegrót.
MTI - fideszfrakcio.hu