Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új szakasz kezdődik a Korea-közi kapcsolatokban

A két Korea közötti párbeszéd újrakezdését reméli az észak-koreai küldöttség, amely hétfőn érkezett Szöulba háromnapos tárgyalásokra.


Dátum: 2002-08-12 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:50.502188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 29 tagú küldöttséget, amelyet Kim Rjong Szong vezet, a szöuli repülőtéren azonban csak Jun Dzsin Szik gazdasági miniszter-helyettes fogadta, mintegy jelezve, hogy nem tekintenek nagy várakozással a mostani megbeszélések elé, a múltbeli csalódások után - jelentette az AFP.

Ugyanakkor Kim Rjong Szong úgy nyilatkozott, hogy sikerült felülkerekedni azokon az akadályokon, amelyek időlegesen feszültté tették a Korea-közi kapcsolatokat, és új szakasz kezdődik a 2000. június 15-i történelmi nyilatkozatban foglaltak gyakorlati megvalósításában. Az észak-koreai küldöttségvezető ezzel Kim Dzsong Il észak-koreai vezető és Kim De Dzsung dél-koreai elnök két évvel ezelőtti phenjani találkozójára utalt, amikor a két politikus ígéretet tett a megbékélésre. E törekvéseket azonban megfékezte a Washington és Phenjan közötti kapcsolat újra ellenségessé válása, miután George Bush elnök a "gonosz tengelyéhez", a nemzetközi terrorizmus támogatói közé sorolta Észak-Koreát, júniusban pedig tengeri összecsapás zajlott le a két Korea között.

Tavaly november óta ez lesz az első Korea-közi tárgyalás. Phenjan akkor felfüggesztette a párbeszédet a szeptember 11-i merényleteket követő szöuli biztonsági intézkedések megszigorítása miatt, amelyeket ellenséges lépésként értékelt. Az északi nyitási törekvéseket jelzi, hogy két héttel ezelőtt Pek Nam Szun észak-koreai külügyminiszter Bruneiben találkozott Colin Powell amerikai és Kavagucsi Joriko japán külügyminiszterrel - emlékeztet a francia hírügynökség.

Szöuli illetékesek már az északi delegáció érkezése előtt értésre adták, hogy nem kívánnak új megállapodást kötni, hanem a korábbi egyezmények életbe léptetésére koncentrálnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek