Nehéz helyzetbe kerül a lakáshitelt fizetők fele
A korábbi években felvett lakáshitelt fizetők ötven százaléka nehéz helyzetbe fog kerülni a bankok adatai szerint - közölte az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke szerdán, Szegeden, s hozzátette: a kormány megoldása ezen emberek számára a bérlakás.
Dátum: 2005-03-16 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:11.415245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nehéz helyzetbe került lakáshitelt fizetők számára a bérlakás lehet a megoldás - mondta Borsi László a Megyei Jogú Városok Szövetsége Urbanisztikai és Lakásügyi Bizottságának ülése közben tartott sajtótájékoztatón.
Borsi László a Fészekrakó Program első másfél hónapjának tapasztalatairól elmondta, a beadott mintegy 700-ból kétszáz pályázat pozitív elbírálást kapott.
MTI - fideszfrakcio.hu