Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy tanszék és az idegen nyelvi központ szűnhet meg az ELTE-n

Az ELTE természettudományi kari tanácsa szerdai ülésén egyelőre elhalasztotta a döntést két egységének - egy tanszék, és az idegen nyelvi központ - esetleges megszüntetéséről; a testület várhatóan március végén ismét napirendre tűzi a kérdést. Láng Ferenc dékán a "kényszerű leépítések miatt" a tudománytörténet és tudományfilozófia tanszék és az idegen nyelvi központ megszüntetését javasolta.


Dátum: 2005-03-16 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:12.325663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kari tanács előtt elmondta: az ELTE természettudományi karának 400 millió forintot kellene megtakarítania, ebből a két érintett egység bértömege 100 millió forint. Közölte: a kérdéssel az egyetem vezetésének mindenképpen foglalkoznia kell, a két egység nem csupán a természettudományi kar hallgatóit oktatja. Felidézte a négy természettudományi kar dékánjának a kormányfőhöz intézett levelét, amelyben a képzési normatíva 380 ezer forintról 540 ezer forintra történő emelését kérték. A dékán úgy vélte, ha ezt sikerülne elérni, anyagi helyzetük messze jobb lenne. Elmondta: pénteken tárgyal a felsőoktatási helyettes államtitkárral. Hozzátette: ha az a döntés születik, hogy a két egység mégis a kar keretei között működik, a 100 millió forint a természettudományi tanszékeket terhelheti.

Kampis György, a tudománytörténet és tudományfilozófia tanszék vezetője a dékánhoz intézett levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanszék 70 millió forint értékű oktatási feladatot lát el 37 millióért, bérhiány nincs, miközben kétszer annyi az oktatási feladat, mint másoknak. A tanszék kilenc munkatársa után a kar évente 9 millió forint kutatói támogatást kap. A tanszék 2.200 hallgatót lát el, hét egyetemi oktatójából 3 Széchenyi professzori ösztöndíjas volt, 2 habilitált MTA doktor, egy munkatársuk kandidátus. A tanszékkel kapcsolatban álló 126 külföldi intézmény szintén jelezte nem ért egyet a tervezett intézkedéssel.

Gercsák Gábor, a TTK Idegen Nyelvi Központjának képviseletében írásos háttéranyagában arra utalt, hogy a központnak kell az általános nyelvoktatást az informatikai és társadalomtudományi karon is ellátnia. A központban 1.300 diák vesz nyelvórákat, s évek óta akkreditált nyelvvizsga-hely.

László Lajos docens úgy vélte: azzal, hogy a tanács levette a kérdést a napirendről "kimondta felelőtlenségét, s odatette a nyaktilóba a nyakát". Az MTI-nek átadta azt az értelmiségiek által jegyzett, március első napjaiban kelt levelet, amelyben Magyar Bálint oktatási miniszter távozását követelik, s tiltakoznak a magyar felsőoktatás színvonalának rombolása ellen. "A Felsőoktatási törvény tervezetének parlamenti vitáját megelőzve a miniszter olyan költségvetést erőltet az egyetemekre, amely teljes karok - elsősorban a természettudományiak működését veszélyeztetik" - írják. A levelet 31-en, több külföldön tanító magyar oktató mellett, Karátson Gábor író, Czakó Gábor író látta el kézjegyével.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek