Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiller Móricka

Úgy tűnik, Hiller István lett napjaink politikai Mórickája. Az MSZP elnökének is mindenről ugyanaz jut az eszébe... Csak remélni tudjuk, hogy Hiller István a havazásokért és az árvizekért még nem a Fideszt teszi felelőssé.


Dátum: 2005-03-16 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:12.615525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajnáljuk azonban, hogy az MSZP elnöke arról nem ejtett szót, ma Magyarországon sokakban okoz elkeseredést, félelmet és bizonytalanságot Gyurcsány Ferenc kormányfői tevékenysége. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki munkássága ugyanis eddig, sajnálatos módon, kimerült a propagandisztikus dumakormányzásban, minden hétre jutó elszólásaival pedig lassan már mindenkit megsértett. Egy politikai Mórickától azonban nehéz elvárni, hogy meghallja az emberek problémáit, és arra valós válaszokat adjon.

Mátrai Márta

frakcióvezető-helyettes

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Budapest, 2005. március 16.

Kapcsolódó elemek