Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adócsökkentés és munka helyett megint dumált a kormány

Rendszerváltás óta kormány, illetve kormánypárt ennyit még nem beszélt adócsökkentésről úgy, hogy közben folyamatosan emelte a közterheket. Ennek következtében ma már nincs olyan társadalmi csoport, alkalmazotti vagy munkavállalói réteg, akiknek az elmúlt években ne növekedtek volna az adóterhei. Ma ismét nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány csak szavakban támogatja az adócsökkentést, hiszen az adóreform bizottság mai ülésére nem készültek el a szükséges háttérszámítások.


Dátum: 2005-03-16 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:13.528694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Adócsökkentés helyett továbbra is csak duma, duma, duma

Sajnálatos, hogy közel három év kormányzati munka után az MSZP-SZDSZ kormány még mindig csak az ígéretek és fogadkozások szintjén képes az adócsökkentésről beszélni, és beszélni, és beszélni.

Ma ismét nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány csak szavakban támogatja az adócsökkentést, hiszen az adóreform bizottság mai ülésére nem készültek el a szükséges háttérszámítások. Mindez megkérdőjelezi a kormányzati szándék őszinteségét. A késlekedés miatt ugyanis kétséges, hogy a jövő évi választások előtt lesznek-e lényeges változások az adórendszerben.

"Elismerésre" méltó eredmény, hogy a rendszerváltás óta kormány, illetve kormánypárt ennyit még nem beszélt adócsökkentésről úgy, hogy közben folyamatosan emelte a közterheket. Ennek következtében ma már nincs olyan társadalmi csoport, alkalmazotti vagy munkavállalói réteg, akiknek az elmúlt években ne növekedtek volna az adóterhei.

Ígérgetés helyett valódi cselekvésre van szükség. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakciója ezért dolgozta ki és nyújtotta be az országgyűlésnek radikális adócsökkentő törvényjavaslatát, amely a gazdaság jelentős élénkítése révén több tízezer új munkahelyet, versenyképes fizetéseket teremtene, és kiszámíthatóbb életkörülményeket biztosítana a családoknak, valamint a nyugdíjasoknak. Magyarország versenyképességét ez javítja, nem pedig a kormányzati duma és ígérgetés.

Budapest, 2005. március 16.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Gazdasági Kabinet

Kapcsolódó elemek