Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brüsszeli figyelmeztetés Magyarországnak

Az Európai Bizottság felszólítást, illetve indoklással ellátott véleményt tartalmazó leveleket küldött tizenegy tagállamnak, köztük Magyarországnak, mivel kétoldalú légi közlekedési szerződést tartanak érvényben az Egyesült Államokkal. Az EU brüsszeli végrehajtó testülete - az úgynevezett Nyitott égbolt program keretében született döntést bejelentő - szerdai közleményében az Európai Bíróság tavalyi határozataira hivatkozott, leszögezve, hogy az Egyesült Államokkal kétoldalú megállapodással rendelkező EU-tagállamok uniós jogot sértenek.


Dátum: 2005-03-16 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:15.017417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezek a légi közlekedési megállapodások ugyanis "nemzeti" záradékokat tartalmaznak, amelyek a szerződésből fakadó előnyökből kizárólag az aláíró államok nemzeti légitársaságait részesítik, az európai jog megsértésével. A bizottság ezzel együtt jelezte, hogy előkészíti a tárgyalások megkezdését az Egyesült Államokkal egy átfogó egyezmény létrehozása érdekében.

Indoklással ellátott véleményt küldött Brüsszel Franciaországnak, Görögországnak, Olaszországnak és Portugáliának, felszólító levelet pedig Spanyolországnak, Írországnak, Magyarországnak, Lengyelországnak, a Cseh Köztársaságnak, a Szlovákiának és Máltának. Azt is jelezte a közlemény, hogy Magyarország és a többi új állam esetében a megállapodásokat még a tavalyi EU-csatlakozás előtt kötötték, tehát eleve nem sértették az EU kizárólagos illetékességét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek