Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dumával nem lehet gátat építeni

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek elmondta: a kormány az árvíz elleni védekezésről inkább csak beszél, hiszen nagyon sok mindent tehetett volna már eddig is, de ezek a tettek elmaradtak.


Dátum: 2005-03-16 19:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:15.913184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a polgári kormány által kidogozott Vásárhelyi-tervet a szocialisták kiürítették, a költségvetésben alig adnak rá támogatást, így a víztárolók nagy része nincs készen, csak elkezdték azok építését.

Mint mondta, a szocialisták megígérték, hogy a Felső-Tisza vidéken a Bodrog mentén teljes körű gátrendszert építenek, azonban az nem készült el, ami aggodalomra ad okot a jelenlegi árvízveszélyes időszakban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek