Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Munkahely, munkahely, munkahely": Létszámleépítés a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) szervezeti korszerűsítés miatt 553 dolgozójától - köztük 21 oktatótól - válik meg, ami 7,6 százalékos leépítés. A január 1-jétől, illetve a szeptember 1-jétől végrehajtandó kötelező béremelések 1,2 milliárd forintba kerülnek, de 2005-re a központi költségvetésből erre a célra 653 millió forintot kapott az egyetem - mondta sajtótájékoztatón. Hozzátette: "További 600 milliót kellett volna mellé tenni, ami nem áll rendelkezésre, a DE viszont továbbra sem kíván a hiánygazdálkodás útjára lépni".


Dátum: 2005-03-16 19:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:16.497249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezért az egyetem bizonyos területeket - takarító- és portaszolgálat, karbantartás - "kiszervez" a közalkalmazotti területből, s azokat a jövőben külső vállalkozókkal kívánja elvégeztetni.

Nagy János rektor közölte: a létszámcsökkentés miatt hat minősített oktatónak és további 15 oktatónak, akik a szükséges tudományos minősítéssel nem rendelkeznek, szűnik meg a közalkalmazotti jogviszonya. "A létszámleépítés egy egyetemi docenst, öt egyetemi adjunktust, három egyetemi tanársegédet, hét műszaki főiskolai oktatót, három tudományos segédmunkatársat és két műszaki oktatót érint" - mondta. Hozzátette: a Debreceni Egyetemen jelenleg 1.467 oktató és 162 kutató dolgozik, a létszámváltozás az oktatói és kutatói létszám 5,4 százalékát érinti.

"Az átszervezés akkor lesz sikeres, ha a mostani folyamatok lezárása után a jövőben az egyetem végzősei közül egyre több fiatalt tudunk majd bevonni az oktatásba" - mondta a DE rektora.

Nagy János a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva reagált Pósán László országgyűlési képviselő (Fidesz) szavaira, aki a nap folyamán kifogásolta, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtöki hallgatói fórumáról híradás jelent meg az egyetem Neptun nevű zárt hallgatói informatikai hálózatán. Pósán László - aki egyébként maga is a DE oktatója - rámutatott, ezzel szabálytalanul használták fel a hallgatók adatait, amiért vizsgálatot szorgalmaz az egyetem vezetésénél, s az ügyben az oktatási miniszterhez és az adatvédelmi ombudsmanhoz fordul. Nagy János ezzel összefüggésben kijelentette: az egyetem vezetését még nem keresték meg ezzel a problémával. "Hallgatói jogok nem sérültek az ügyben, az információ a tanulmányi rendszert nem érinti" - mondta a rektor. Hozzátette: a jövőben pedig - mint ahogy eddig is - minden, a hallgatókat érintő vagy az egyetem életével kapcsolatos közérdekű információnak helyet biztosítanak a Neptunon.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek