Száznál több, amerikai fogságban tartott rab halt meg Irakban és Afganisztánban
Amerikai kormányzati adatok szerint legkevesebb 108 ember halt meg Irakban és Afganisztánban amerikai fogságban, többségük életét erőszak oltotta ki. Az AP amerikai hírügynökség a szárazföldi és a haditengerészeti erőktől, a Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA) és az igazságügy-minisztériumtól származó adatok alapján közölte szerdán ezt a számot, amely minden korábban közöltnél jóval magasabb.
Dátum: 2005-03-16 19:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35377
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:16.791206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai védelmi minisztérium soha nem nyújtott minden részletre kiterjedő információt arról, hány rab halt meg amerikai fogságban Irakban és Afganisztánban. Annyit azonban tudni lehet, hogy a halálesetek nagyjából egynegyedét azzal a gyanúval vizsgálták ki, hogy esetleg amerikai részről követtek el visszaélést.
Az Irak és Afganisztán ellen amerikai vezetéssel indult háborúkban mintegy 65 ezer embert tartottak amerikai fogságban, de nagy többségüket már szabadon engedték.
Emberjogi csoportok szerint a halálesetek világos képet mutatnak. "Dacára a katonaság saját jelentéseinek az amerikai fogságban tartott rabok haláláról és az ellenük elkövetett visszaélésekről, megdöbbentő, hogy kormányunk még mindig képes úgy tenni, mintha a történtek csak néhány elvetemült katona művei lennének" - jelentette ki Anthony D. Romero, az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) igazgatója, elfogadhatatlannak nevezve, hogy a legmagasabb kormányzati szintről még senkit sem vontak felelősségre a kínzásokért és egyéb visszaélésekért.
John Skinner alezredes, a Pentagon szóvivője kijelentette: a hadsereg lépéseket tett annak érdekében, hogy csökkentse az erőszakos börtönlázadások és a katonák általi túlzott erőalkalmazás lehetőségét. Emellett intézkedéseket hoztak annak érdekében is, hogy az amerikai börtönökben őrzött rabok jobb egészségügyi ellátásban részesüljenek - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu