A Fidesz gondoskodik az élelmiszerek biztonságáról
Míg a szocialisták beszélnek, Gyurcsány Ferenc interjúkat ad, Lendvai Ildikó pedig nyilatkozik, a Fidesz új, élelmiszerbiztonsággal foglalkozó törvény előkészítésén dolgozik, s egyben új hivatal felállítását javasolja az elmúlt évek élelmiszerbotrányai miatt. Csütörtöki sajtótájékoztatójára Lengyel Zoltán, a Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetjének vezetője és Selmeczi Gabriella kötözött sonkát, egy fej salátát, egy üveg bébiételt és mézet, valamint zöldpaprikát és egy csomag fűszerpaprikát vitt.
Dátum: 2005-03-17 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:22.522674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lengyel Zoltán rámutatott: teljesen új hivatalt lenne célszerű létrehozni, mert az eddigi rendszer bebizonyította, hogy ilyen formán nem működőképes. "Ami ebben az országban van, az már minden, csak nem élelmiszerbiztonság" - jelentette ki az ellenzéki politikus a közelmúlt élelmiszerbotrányaival kapcsolatban, utalva egyebek közt a fűszerpaprika, a mérgező anyagokat tartalmazó zöldpaprika, a brazil csirke, a kínai mézzel higított magyar méz, a bébiételek kupakjaiban talált rákkeltő anyag vagy a szlovák sonkaként árult - mint fogalmazott: "sonkának látszó tárgy" - esetére.
Emlékeztetett arra, hogy tavaly augusztus 4-én vesztette hatályát az az 1987-es rendelet, amely ezt a kérdést szabályozta. A kormány ugyan 2003-ban létrehozott egy élelmiszerbiztonsági hivatalt, amely először a földművelésügyi, majd az egészségügyi minisztériumhoz tartozott, a rendszer azonban láthatóan nem működik - mondta. Megjegyezte, hogy az Európai Unió nem tiltja a Fidesz által javasolt szabályozást, csak azt köti ki, hogy a külföldi termékeket ne vizsgálják szigorúbban, mint a hazait.
Az élelmiszerbiztonságban tapasztalt tarthatatlan állapot csak akkor szűnhet meg, ha kemény szankciórendszert vezetünk be - jelentette ki Lengyel Zoltán. A törvényi szabályozás alapján nyomon lehetne követni a hazai élelmiszerek előállítását, és bevizsgálni a Magyarország határát átlépő uniós terméket.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz-frakció egészségügyi kabinetjének vezetője a tervezett szankciókkal kapcsolatban elmondta: azzal a céggel, amely behozta az kifogásolt terméket, ki kellene fizettetni az eljárás költségeit, súlyosabb esetben pedig az importőr a továbbiakban nem hozhatna árut Magyarországra.
A két politikus egyaránt hangsúlyozta: a Fidesz reméli, hogy a kormány partner lesz ennek a kérdésnek a megoldásában.
MTI - fideszfrakcio.hu