Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb intő a szocialista gazdaságpolitikának: megszigorításokat sürget az IMF

Erősíteni kellene a fiskális fegyelmet, mert ha fennmarad a jelenlegi ikerdeficit, azaz a költségvetési és a fizetési mérleg együttes hiánya, akkor veszélybe kerülhet az euró 2010-es bevezetése - nyilatkozta a hvg.hu-nak a nemrég befejeződött budapesti tárgyalásairól Ashoka Mody, az IMF európai osztályának helyettes vezetője.


Dátum: 2005-03-17 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:26.988800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar gazdaságnak nagyobb rugalmasságot kell felmutatnia, ha igazodni akar a változó gazdasági feltételekhez - mondta az IMF szakembere. Véleménye szerint a költségvetés meglehetősen merev: nagyrészt már el vannak osztva a kiadási tételek, jelentős pénzeket visznek el a különböző jogosultságok, a kormánynak minimális a mozgástere. Az IMF tisztségviselője nem tartja egészségesnek a közszféra túlsúlyos voltát, mivel nemzetközi tapasztalatok szerint, ahol kisebb az állami szektor, gyorsabb a gazdasági növekedés. Úgy véli, hogy Magyarországon a költségvetési kiadások lefaragásával nemcsak a büdzsé egyensúlyát lehetne javítani, hanem a közszféra méreteit is csökkenteni lehetne.

A tervezett adóreformra vonatkozó kérdésre az IMF funkcionáriusa kifejtette: hosszabb távon az adók mérséklése valóban élénkítően hat a gazdaságra, lökést ad a beruházásoknak, de pillanatnyilag Magyarország ezt nem tudja kivárni. Ha a költségvetési kiadások megnyirbálása egyben szerkezeti javulást is hozna a költségvetésben, helye volna széleskörű adóreform bevezetésének. Véleményes szerint az adóreform keretében a rendszert korszerűbbé lehet tenni, átláthatóbbá és egyszerűbbé, de nem ajánlja az állami bevételek leapasztását ebből a forrásból.

Az IMF küldöttség által megteendő ajánlásokról szólva Ashoka Mody elmondta: annyi máris világos, hogy folytatni kellene a költségvetési egyensúly javítását, és egy sor nehéz kérdésben - beleértve az egészségügyi ellátás, az oktatás, a közszolgálat átalakítását, a társadalombiztosítás finanszírozását - megoldást kellene találni. Hozzátette, a költségvetés finanszírozta jogosultságokat vissza kellene venni, a szociális juttatásoknál a rászorultsági elvet kellene jobban érvényesíteni. Ugyanakkor az IMF európai osztályának helyettes vezetője is tudatában van a kormány dilemmájának, annak, hogy ezek a lépések áldozatokat követlenek a lakosságtól, tehát a választók elpártolnának a kormánypárti reformerektől. Ennek ellenére az a véleménye, hogy a közvéleményt fel kell világosítani a tartós egyensúlyhiány következményeiről, és arról, hogy határozott intézkedések híján nagy valószínűséggel az események fogják ide-oda sodorni a gazdaságot, kifullad a növekedés, és ezzel alapját veszti az életkörülmények javításának lehetősége.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek