Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány tovább folytatja pártkampányát az egyetemeken

Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője kijelentette: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök továbbra is szocialista pártkampányt folytat az egyetemeken, valószínűleg ezért látogatott Debrecenbe is.


Dátum: 2005-03-17 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:29.227952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő reagált az MTI-nek az aznapi kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra. Halász János információi szerint valóban volt demonstráció a kormányfő személye ellen, de ott nem történt semmi szélsőséges dolog. Régi szocialista rendőrségi trükk a tiltakozó embereket szélsőségeseknek nevezni, előzetesen is - mondta az ellenzéki párt frakciószóvivője.

Halász János emlékeztetett arra, hogy éppen szerdán jelentette be a Debreceni Egyetem rektora: a kormány költségvetési megszorítása miatt több mint ötszáz embert kell elbocsátani. Mit várt, hogy örülnek neki, és mosolyognak rá? - kérdezte Halász János. A frakciószóvivő szemfényvesztésnek nevezte a kormány politikáját a felsőoktatással kapcsolatban: szerinte a kormány csak beszél a támogatásokról, és közben elveszi a pénzt az egyetemektől.

Az árvízveszély vonatkozásában Halász János úgy értékelte, hogy a kormány - a polgári kormányzattal összehasonlítva - nem tesz meg mindent a védekezés érdekében, csak dumával akarja megoldani, és dumától nem épül gát. Halász János azt mondta, hogy a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott 1,5 milliárd forintnak már több mint a felét elköltötték árvíz- és belvízvédelemre, pedig az alapösszeg is kevés. Összehasonlításként megjegyezte, hogy 2002-ben a polgári kormány idején a költségvetésben 5,9 milliárd forint szerepelt gátépítésre, illetve -erősítésre, 2004-ben pedig 3 milliárd. Az előző ciklus idején 203 kilométer gát épült, illetve került megerősítésre, az utóbbi két évben pedig csupán 25 kilométernyi épült. Halász János szerint a kormány elvette a pénzt a polgári kormány által elindított Vásárhelyi-tervtől.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek