Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zúgolódó idősektől féltették Gyurcsányt

Kiderül, egy idősebb emberekből álló, alig 30 fős csoporttól tartott annyira a Köztársasági Őrezred, hogy arra kérte Gyurcsány Ferencet: mondja le mai debreceni programját. A kormányfő, dacolva azzal, hogy "a szélsőjobboldali csoportok testi épségét is veszélyeztethetik", megjelent a hallgatói fórumon, ahol nem történt rendzavarás.


Dátum: 2005-03-17 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:29.519977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Köztársasági Őrezred azt kérte Gyurcsány Ferenctől, hogy mondja le mai hallgatói fórumát Debrecenben, mert értesüléseik szerint a rendezvényt várhatóan szélsőjobboldali csoportok zavarják meg, és nem zárható ki, hogy veszélyeztethetik a kormányfő testi épségét, illetve a rendezvény megtartását - jelentette ki Batiz András kormányszóvivő, hozzátéve: a miniszterelnök a figyelmeztetés ellenére megtartja a programot.

Az Index értesülései szerint a titkosszolgálatokhoz futottak be az első jelzések a miniszterelnöki program esetleges megzavarásáról. Ehhez képest - mint arról a honlap beszámol - az egyetem épülete előtt egy alig harminc főből álló csoport várta a kormányfőt, zömmel idősebbek. Közülük többen hazaárulónak nevezték Gyurcsány Ferencet, ám délután négy óráig semmiféle rendbontás nem történt.

Az MNO próbálta elérni a Köztársasági Őrezredet, hogy megtudja: elképzelhető-e, hogy a miniszterelnök biztonságáért felelő szervezet nem tudja szavatolni a kormányfő testi épségét, ám -mivel azt közölték, hogy a munkaidő az őrezrednél délután négy óráig tart - nem tudtuk elérni azt az illetékest, aki nyilatkozhatott volna.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek